Hol is kezdjem? Tegnap napközben felhívott a férjem, hogy este, munka után el tudnék-e menni az Auchan parkolójába a fiúkkal egy titokzatos találkára valakitől átvenni valamit, mert neki vidékre kell mennie elhozni már nem is tudom, mit, mert akkor már elkalandoztak a gondolataim. Ez annyira izgalmasan hangzott, hogy nem lehetett rá nemet mondani. Amint végeztem a munkával, hazarohantam, átvettem a gyerekeket a férjemtől, aki elindult a valamiért valahova, én visszaugrottam a kocsiba és irány az Auchan. - Hova megyünk, anya? - tették fel a gyerekek a logikus kérdést. - Az Auchan parkolójába. - adtam meg a választ. Természetesen nem elégedtek meg ennyivel: - Miért megyünk oda? Vásárolni megyünk? - Nem, apa megbeszélt valamit valakivel és nekünk kell átvenni. - érezték a gyerekek, hogy ennyivel be kell érniük, ezért nem faggattak tovább, viszont füllel egyértelműen érezhetővé vált az izgalmuk. A hangulat a kocsiban már épp az elviselhetetlenség határát súrolta, amikor megérkeztünk. Előkerestem a telefonomban az átküldött telefonszámot, melyet pontban 7 órakor hívnom kellett és tárcsáztam. Fiatal hölgy vette fel. Elég hülyén éreztem magam, amint bemutatkoztam és közöltem, hogy megérkeztem. Szerencsére nem várta meg, hogy végigszenvedjem a mondatot, hogy miért is hívom és mit is akarok, teljesen képben volt: - A 27-es sor legvégén vagyunk, el tud idáig gurulni? - Hát, persze. - vágtam rá. Odaértem a 27-es sorba, körbenéztem, telefonáltam. - Szia, már lát a férjem, ne mozdulj, megyünk. - jött a válasz. Én nem mozdultam. Néhány pillanat múlva észrevettem egy nagyon fiatal párt közeledni mosolyogva kezükben egy vödörrel. Odaértek, átadták a vödröt. És mi, egész pontosan mik voltak benne? Két, egyenként öklömnél nagyobb afrikai óriáscsiga. Én szóhoz sem jutottam, a fiaim annál inkább: - Jajj, de jó, achátcsigák. A mieink? De szuper, apa szerezte nekünk! - ezzel eltűntek a vödörrel a kocsi hátsó ülésén és izgatottsággal vegyes boldogságban játszottak az óriási puhatestű pajtásokkal. Én meg, mintha mi sem lenne természetesebb - és a mi családunkban igazából ez tényleg így is van -, megköszöntem, hogy mi lehetünk újdonsült gazdái megunt házikedvenceiknek. Mindenki boldog volt, így én is. Nem volt más hátra, mint hazakocsikázni Csigával és Biguszkával. Hazafelé még útbaejtettük a mamáékat, na nem azért, hogy riogassuk őket, hanem mert megbeszéltük. És persze nyilván a riogatás sem volt utolsó szempont a fiúknál.
Tegnap tehát csupa rejtély közepette újabb kedvenchez juttattam gyermekeimet. Persze nyilván a babérokat apa aratta le, hiszen ő szervezte meg a meglepetést, de azért én mégis éreztem egy fikarcnyi büszkeséget, mégis csak bátor dolog idegenekkel randizni és óriás puhatestűekkel furikázni.
Az izgalmas tegnap este után a mai délelőttöt itthon töltöttük és nem is gondolná az ember, hogy bizony ilyenkor is szükség lehet némi bátorságra. Méghozzá a tyúkudvarban. Már tegnap észrevettem, hogy van 2 tojás a tyúkoknál, vagyis Kotlóskánk úgy tűnik, hogy kipihente a tragikusan végződő kotlás és az atkák okozta fáradalmait és ismét a tettek mezejére lépett. Azonban valamelyik tyúk mindig a fészekben volt, így a tojások ott maradtak. Ma kimentem, hogy végre behozom az immár három tojást, valamelyik hölgy ugyanis tovább szaporította azok számát, azonban Kotlóska nem engedett a tojásokhoz. Az ajtóban állt, figyelt és valahányszor megkíséreltem benyúlni, mindig őrületes kárálásba kezdett és támadó állásba helyezkedett. Egy idő után eluntam a kiabálását és megpróbáltam arrébb tolni a házsártos tyúkanyót, de ekkor kiderült, hogy ez a "kutya" bizony a szólással ellentétben nem csak ugat, harap is. Már épp feladni kényszerültem a tojásvadászatot, amikor nagy perpatvar közepette elhagyta a tyúkólat, én pedig bezsebelhettem a 3 tojást. Amint Kotlóska landolt az udvaron, azonnal rávetette magát először Fürge, az 1. számú kakasunk, majd Fehérke, a 2. számú is. Kotlóska szemmel láthatóan nem élvezte az akciót, mert ismét hangos kárálásba kezdett, majd sértődötten visszasietett az immár tojásmentes (pontosabban 2 műtojással megrakott) fészekbe. Gondolkodóba ejtett ez az eset. Most vagy ilyen kemény élete van nálunk a tyúkoknak, bár Feketécske halkan tűri? Vagy csak rosszul értelmezem a helyzeteket, és a kárálás nem a felháborodás hangja, sőt? Akkor viszont még az is előfordulhat, hogy Kotlóska titkon kedvel engem? Akár így, akár úgy, ma a tyúkuvarban is bátran viselkedtem, és a jutalmam sem maradt el: 3 tojással gazdagítottam a készletünket.
Szóval bátor vagyok! Nem futamodtam sem csigáktól, sem tyúktól. Ide nekem az oroszlánt is!
